Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.