Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.