Életfogytiglan börtön | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A magyar büntetőjog legsúlyosabb büntetése az életfogytiglan börtönbüntetés. Magyarországon jelenleg 53-an töltik tényleges életfogytig tartó büntetésüket.

A nagy világvallások képviselői közt a börtönbüntetéssel kapcsolatban, beleértve annak tényleges életfogytig tartó formáit is, elsősorban arról szólnak, hogy a büntetésnek erkölcsöt javító hatása kell legyen, és ez egyfajta tanulság, amit a léleknek el kell sajátítania. A hinduk lelki tisztulás, és fejlődés részének tartják a börtönbüntetést. A buddhisták szerint pedig mivel az illető saját döntéseinek következményéről van szó, ezért az életfogytiglan börtönbűnetetés, az újjászületéssel együtt olyan kényszert jelent a lélek számára, amiből amaz tanulhat. A halálbüntetéshez képest elfogadhatónak tartják a tényleges életfogytiglan börtönbüntetést, mert hitük szerint a reinkarnáció tanának tükrében ez nem annyira súlyos, mintha abban hinnénk, hogy csakis egy életünk van.
De az újjászületés tanát nem tanító vallások is különféleképpen közelítenek a kérdéshez. Az iszlám hagyományban, ha a vallásjogban nincs meghatározott büntetés egy adott bűncselekményre, akkor a hatalmat gyakorló hatóság jogkörébe tartozik a büntetés meghatározása. Ami a bűncselekmény súlyosságának függvényében lehet akár életfogytiglan börtön is. Tehát a muszlimok nem tartják a halálbüntetés alternatívájának, hanem csupán a büntetés egy másik formájának, melyet a hatóságok hozhatnak.
Ehhez képest a keresztények szerint az emberi természet alapjában véve bűnös, tehát mindannyian bűnösek vagyunk, mert elvétettük a célt, azaz Isten akaratának való engedelmességet.
Ezektől egyedül a zsidó törvénykezés tér el, mely általában azt hirdeti, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a legsúlyosabb büntetést kelljen alkalmazni.

Humanista szempontok
A humanisták azt gondolják, hogy bármely büntetés kiszabása előtt el kell döntenünk, hogy az milyen élt szolgál? A bűnös megjavulását vagy csak a fizikai korlátozását tesszük meg célnak?
De még ha súlyos bűntettről van szó is el kell gondolkodnunk azon, hogy az életfogytiglan börtönbüntetéssel megfosztjuk az elítéltet az alapvető emberi méltóságától, és teljesen elzárjuk a reszocializáció minden formájától. Ezáltal pedig a tényleges életfogytiglan börtönbüntetés nem sokban különbözik a halálbüntetéstől.
Bár a humanisták egyetértenek azzal, hogy a tetteknek következményei kell legyenek, és fontosnak tartják a jogrend tiszteletét, de ugyanakkor nem csupán a közvetlen hasznossági szempontokat veszik figyelembe. Azt gondolják, hogy minden esetben arra kell törekednünk, hogy megőrizzük az emberi méltóság sértetlenségét, beleértve a bizonyítottan bűnös emberek esetén is. A cél ugyanis az, hogy kevesebb legyen a kegyetlenség, nem pedig, hogy a rendet bármi áron fenntartsuk. Ezért fontosnak tartják, hogy képesek legyünk mérlegelni a különböző büntetésformákat, és ezek következményeit.
Mivel láthatjuk, hogy a jelenleg létező börtönrendszerek tulajdonképp nem működnek, mert annyira gyakori a visszaesés, ezért a humanisták szerint elsősorban ennek okait kell vizsgálnunk, és olyan megoldásokat kell kidolgoznunk, melyek ezt kezelik.
Megfigyelhetjük ugyanis, hogy az egyenlőtlen társadalmakban magasabb a bűnözési ráta. Valamint azt is, hogy az eleve kiközösített, és szegény csoportok ellen még erélyesebb rendőri fellépés működik, valamint a büntetés is szigorúbb formát ölt. A humanisták szerint az aránytalan büntetés, hacsak nem visszafordíthatatlan és helyrehozhatatlan kárról van szó (mint például gyilkosság), még akkor sem elfogadható, ha sokan hisznek abban, hogy ez erkölcsileg helyes. A humanisták szerint ugyanis a kegyetlenkedéstől nem lesz senkinek jobb, és ezáltal csak az emberség lehetősége szűnik meg, nem pedig maga a bűncselekmény.
Azt gondolják, hogy a büntetés szigora nem tántorít el a bűncselekmények elkövetésétől. Fontos megértenünk a bűncselekmények tényleges motivációit, mert hibás az elképzelés, miszerint ez egyes emberekben eleve benne van, és csak azért tesznek rossz dolgokat, mert gonoszak vagy bűnösök. Ez egyfajta babonás, és vallásos gondolkodás, ami nem állja meg a helyét a bizonyítékokkal szemben.

A büntetés nem lehet hasznos az elítéltnek
Vannak akik szerint a büntetés nem lehet hasznos a bűnelkövetőnek, mert ezáltal elvesz a büntetés lényege. Ami az lenne, hogy visszaadja a törvény megszegőnek a fájdalmat, vagy a kárt, amit okozott. A humanisták elutasítják az ilyen szemet-szemért mentalitást, mint túlzottan kegyetlen, és értelmetlen viselkedést. Szerintük az elsődleges a rehabilitáció, amit a kegyetlenkedés és szadizmus nem segít elő, hanem egyenesen hátráltat. Azt gondolják, hogy senkit sem vertek jobb emberré, tehát a bűncselekmények elkövetőivel szembeni erőszak, és kegyetlenség nem jobbá, hanem rosszabbá teszi a világot.
Igenis vannak eredményes megjavulásra példák, melyek végén az illető képes az életét jobb útra terelni. Ebben segíteni kell, nem pedig akadályozni. Az életfogytiglan börtönbűnetetéssel pedig az a gond, hogy elveszi ennek a lehetőségét. Teljesen jogosan mondhatja azt egy életfogytiglanra ítélt személy, hogy mi értelme lenne bármit is változtatni, hiszen sosem lesz lehetősége részt venni a társadalomban. Ez pedig különösen fontos olyan elítéltek esetén, akiket tévesen ítéltek el.

Maga a börtönben lét a büntetés
Lényeges szempont még az is, hogy maga a börtönben való lét egy kegyetlen büntetés. Ha pedig valakinek a börtönökben levő körülmények közt kell töltenie a teljes életét, akkor az különösen kegyetlennek minősül. Ilyen közegben a raboknak semmilyen okuk nincs arra, hogy arra törekedjenek, hogy megváltozzanak, és javítsanak magukon. Ezáltal pedig tulajdonképp elvesz az emberségük. Mivel a humanistáknak az élet minősége az elsődleges, ezért ezt a tényt összeegyeztethetetlennek tartják az emberi méltóság és a jóllét gondolatával. A börtönök ugyanis valójában nem mások, mint az örökös pokol földi megfelelői, ezért a humanisták ezt kegyetlennek és embertelennek tartják.
Nem tartják elégségesnek azt a laikus érvet, melyet a tényleges szociológiai kutatások nem támasztanak alá, miszerint a szigorú börtön képe elrettenti a bűnözőket, és ez elég indok arra, hogy a szisztematikus embertelen bánásmódot elnézzük.
Azok, akik elsősorban a kegyetlen büntetést támogatják gúnyosan beszélnek a skandináv országok jó minőségű börtöneiről, mint egy tévedés, ami nem akadályozza meg a bűnözést, és nem büntet eléggé. De ha a vérszomjasságon túl ha racionálisan szemléljük az adatokat ezekből az országból, akkor azt láthatjuk, hogy ezek a helyek szinte minden szempontból jobban teljesítenek, mint a világ többi része. Békésebb társadalmat nem azáltal kapunk, hogy erőszakosabbak leszünk, hanem azáltal, hogy javítani próbálunk a helyzeten, és támogatjuk úgy az áldozatot, mint az elkövetőt. Kinek-kinek a megfelelő módon.
A büntetések szigorítása általában egy-egy szenzációs, és különösen súlyos bűncselekmény esetén merülnek fel, majd válnak a rendszer részévé, és ezáltal szabállyá. Ez pedig kihat a büntetés-végrehajtó rendszer egészére is. A humanisták szerint ahogy a hirtelen haragból elkövetett tettek sem elfogadhatók, úgy a szenzáció, és az erős közfelháborodás sem lehet alapja annak, ahogy az igazságszolgáltatást szervezzük. Ezért ezeket racionális alapon kell mérlegelni, és csak akkor döntetni változtatáson, ha ennek alapos, és jól bizonyított oka van. Az ilyen hibák korrigálása ugyanis rendkívül nehéz. Mert gyakran az történik, hogy ha a büntetés-végrehajtó rendszert próbáljuk megváltoztatni egyes hangok rögtön azt kiáltják, hogy veszélyes bűnözőket akarnak kiengedni a politikusok.

Előítéletek
Ezek a felháborodott hangok túlságosan sokszor előítéletekből származnak. Amely jelen van az igazságszolgáltatás minden szintjén. És bár ezek tükrözhetik a teljes társadalomban jelenlevő előítéleteket, de épp ezért hibás ezekre alapozni a teljes rendszert.
Ha ugyanis egyes csoportokat azzal gyanúsítunk, hogy eleve magasabb arányban követnek el bizonyos bűncselekményeket, és ezért támogatjuk az erőteljesebb rendőri figyelmet irányukban, és a szigorúbb büntetések kiszabását, akkor ezzel a létező előítéleteket, és a szenvedést erősítjük, nem pedig a helyzet javítását segítjük elő.
A humanisták azt gondolják, hogy nemcsak a laikus megérzések tévesek, hanem gyakran maguk a bűnözésre vonatkozó előrejelzések. Ezért ezek egyikére sem szabad alapoznia tényleges emberi életeket érintő kérdéseket, mint például azt, hogy mikor lehet tényleges életfogytiglan börtönbüntetést kiszabni.
Ehelyett tényleges rehabilitációra kell törekedni, a lehető legtöbb esetben. Ezt azáltal lehet elérni, hogy rövidebb, belátható időn belül véget érő büntetéseket szabunk ki, és már a börtön keretei közt segítsük azokat, akik bűncselekményeket követtek el, hogy a jövőben ezt el tudják kerülni.
Mindezt pedig a teljes társadalmi szinten máskülönben is létező megelőző, és szociális problémákat kezelő programok mellett. Mert a megelőzés a legjobb védekezési módszer, nem pedig az utólagos büntetés.
Ezért a humanisták sok helyen önkéntes segítő tevékenységet folytatnak börtönökben annak érdekében, hogy a vallásos térítő munka alternatíváját nyújtsák, és megmutassák, hogy a jutalom mennyország, és a fenyegető pokol gondolata mellett léteznek racionális, emberi okok is arra, hogy valaki megpróbáljon jobb életet kialakítani magának, a börtön falai közt, vagy azokon túl is.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (Wikipedia)
Tényleges életfogytiglan?
Should Humanists Oppose Life Sentences Without Parole?
A neverending sentence